A járművekre csak előre váltott jeggyel, vagy érvényes bérlettel – illetve az ehhez szükséges igazolvánnyal – vagy érvényes utazási igazolvánnyal lehet felszállni. Ez alól kivételt jelentenek azok, akik díjmentes utazásra jogosultak, illetve azok, akik a járművön vásárolják meg a jegyüket, ha van erre lehetőség.

A viteldíj megfizetését és az üzletszabályzat betartását az MVK Zrt. a járművezetői és jegyellenőrei útján ellenőrzi.

Az utas köteles

  • papír alapú utazási okmányát,
  • mobiljegy szolgáltatásban megvásárolt utazási okmány esetén az azt hordozó mobil eszközét – megjelenítve rajta az utazási okmányt –,
  • a 24, 48, 72 és 120 órás Miskolc Pass kártyát, továbbá
  • egyéb utazásra jogosító, vagy kedvezményt alátámasztó okmányát ellenőrzés céljából az utazás megkezdésének időpontja előtt a megállóhelyen, a járműre történő felszálláskor, az utazás teljes tartama alatt, illetve az járműről történő leszálláskor a szolgáltató ellenőrzésre jogosult dolgozója erre irányuló felhívására felmutatni, illetve kérésére át kell adni.

A szolgáltató ellenőrzésre jogosult dolgozója az intézkedése során sem mérlegelést, sem méltányosságot nem alkalmazhat, minden szabálytalanul utazóval szemben köteles intézkedni.

Az MVK Zrt. járművein hatósági igazolvánnyal történő szabálytalan utazás esetén a rendőrségi eljárást kezdeményezhetnek az ellenőrzésre jogosult dolgozók.

A jegyellenőrök munkáját segítik a Miskolci Önkormányzati Rendészet munkatársai is, mint hatósági jogkörrel rendelkező személyek, akik igazoltathatják is a pótdíj megfizetésére kötelezett utasokat, amennyiben azok nem működnek együtt a jegyellenőrrel a pótdíjazási eljárásban. A Miskolci Önkormányzati Rendészet munkatársait az egyenruhájuk és a kitűzőjük (jelvényük) azonosítja.

Kiemelt jegyellenőrzések során rendőrök segíthetik az ellenőrök munkáját. Az eljáró jegyellenőröknek lehetőségük van a jelenlévő rendőrtől segítséget kérni igazoltatás, adategyeztetés céljából. Bűncselekmény gyanúja, vagy hamis adatközlés esetén a jegyellenőr a további intézkedést átadja a rendőrnek.

Az MVK Zrt. ellenőrzésre feljogosított dolgozói jogosultak a papír alapú utazási okmány és az utazási okmánynak nem minősülő bérletigazolvány bevonására, ha

  • az arcképet kicserélték vagy megmásították;
  • az arcképről a tulajdonosa nem ismerhető fel;
  • az utazási okmány oly mértékben megrongálódott, hogy érvényességét vagy használatának jogosságát megállapítani nem lehet;
  • az utazási okmányra írt szám a bérletigazolvány (diákigazolvány), vagy a személyazonosításra szolgáló igazolvány számával nem egyezik meg vagy hiányzik;
  • az ideiglenes nyugdíjas bérletigazolvány, vagy a kisgyermekes bérletigazolvány az ellenőrzés időpontjában már nem érvényes;
  • ha az utazási igazolvánnyal nem a tulajdonosa utazik;
  • egyéb jogosulatlan használat vagy egyéb visszaélés történik;
  • 2012. július 1-jét követően, amennyiben a végleges, illetve ideiglenes arcképes nyugdíjas bérletigazolvány cseréje új típusú bérletigazolványra nem történt meg;

Az MVK Zrt. ellenőrzésre feljogosított dolgozói jogosultak a papír alapú jegytípusok bevonására is a következő esetekben:

  • érvényesítetlen vonaljegy, vagy 60 vagy 90 perces jegy;
  • többször érvényesített vonaljegy;
  • más járművön érvényesített vonaljegy;
  • utólag érvényesített vonaljegy, vagy 60 vagy 90 perces jegy;
  • érvénytelen (pl. lejárt érvényességű) jegy;
  • az utas hibájából nem megfelelő állapotú jegy;
  • más nevére szóló jegy;