magyar / english
Itt vagyok:

Cégismertető

A Miskolc Városi Közlekedési Zrt. bemutatása

Miskolcon az 1800-as évek utolsó harmadában jelentős mértékű ipari fellendülés indult el, ezzel együtt nőtt a népesség száma, felmerült az urbanizációs fejlődés, a személyszállítás korszerű megoldásának igénye. A közlekedés fejlődése összefonódott a város életével.

A társaság története azonban ennél jóval korábban kezdődött.
Az országban – vidéki városok között elsőként – 1897. július 10-én Miskolcon indult útjára az első villamos a Miskolci Villamosvasút Rt. üzemeltetésében. A városon belüli menetrendszerű autóbusz közlekedés elindítására 1948. november 17-én került sor. (Érdekesség, hogy 1903-ban már volt egy próbálkozás a menetrendszerű autómobil – omnibusz járat közlekedtetésére, amely a sikeres próbautak ellenére csak rövid életű volt.

A miskolci közösségi közlekedés történetében 1954-ben a következett be nagyon jelentős változás, amikor az addig önálló irányítású autóbusz és villamos üzemág Miskolci Közlekedési Vállalat néven egyesült. Ennek az MKV néven működő vállalatnak a közvetlen utóda a Miskolc Városi Közlekedési Zrt.

A Miskolc Városi Közlekedési Zártkörűen működő Részvénytársaságot Miskolc Város Önkormányzata alapította 1994. február 1-jén. A részvénytársaság létrehozásával megteremtődtek a stabil, hatékony, racionális működés, valamint a magasabb színvonalú szolgáltatások nyújtásának feltételei.

A társaság életében 2006. július 6-a újabb változást hozott. Megalakult a Miskolc Holding Önkormányzati Vagyonkezelõ Zrt., amelynek célja a város stratégiájával összhangban a holding tagvállalatokkal hatékony vállalat-, város- és gazdaságfejlesztés.

Jelenleg a társaság 152,9 km autóbusz-vonalhálózaton 36 autóbusz viszonylatot és 11,6 km hosszú villamos-vonalhálózaton 2 villamos viszonylatot üzemeltet. A belterületen lakók 76%-a 300 méteren, a külterületen lakók 91%-a 500 méteren belül érheti el a legközelebbi megállóhelyet. Az MVK Zrt. naponta mintegy 380 000 ember utaztatását biztosítja.

A Miskolc Városi Közlekedési Zrt. 2006. évi összbevétele 6329, 3 m forint volt. A bevételek 13%-a származik az önkormányzat támogatásából, 29%-a a kormányzat által adott fogyasztói árkiegészítésből, 9%-a normatív támogatás és 49%-a saját bevétel.

Az MVK Zrt. MSZ EN ISO 9001:2001 és 14001:1997 minőségirányítási szabvány szerint tanúsított és működik., ami garancia az egyenletes minőségű szolgáltatási színvonal biztosítása szempontjából.

Általános információk

Miskolc Városi Közlekedési Zrt. (MVK Zrt.)

Cím: 3527 Miskolc, Szondi György utca 1.sz.
Telefonszám: 06 46 514-900
E-mail cím: mail@mvkzrt.hu
Honlap: www.mvkzrt.hu


Ügyfélszolgálat

Közönségszolgálati iroda

Cím: 3530 Miskolc, Szemere u. 5. sz.
Levélcím: 3502 Miskolc, Pf. 226
Telefonszám: 06 46 504-810
E-mail: iroda@mvkzrt.hu
Nyitvatartás:

  • Hétfő, Kedd, Csütörtök: 8:30-15:30
  • Szerda: 8:30-17:30
  • Péntek: 8:30-13:30
  • Szombat, Vasárnap: ZÁRVA