A Miskolci Városi Közlekedési Zrt. kiemelt célja, hogy szorosabb együttműködést alakítson ki a miskolci óvodákkal és az általános iskolák alsó tagozataival. Ennek érdekében szeretnénk megismertetni, megkedveltetni a gyerekekkel közösségi közlekedést és meggyőzni őket, hogy ezen közlekedési formát vegyék igénybe a későbbiekben is, hiszen ezzel jelentős mértékben hozzájárulnak környeztünk megóvásához.
Ezt a kezdeményezést, amely a „Utazz velünk Te is!” címet kapta, a jövőben egyre szélesebb körben és színesebb programokkal kívánjuk folytatni.
Az alsó tagozatos általános iskolásoknak, amennyiben jelentkeznek kampányunkra, időpont egyeztetést követően bemutatót tartunk a helyes közösségi közlekedésről. Mely a következőkből áll:
Óvodás csoportok részére lehetőséget biztosítunk céglátogatásra, mely alkalmával a gyerekek
Természetesen a csoportokért egy autóbusszal társaságunk kollégái kimennek az óvodába, majd a foglalkozás végeztével vissza is viszik a gyerekeket.
Az Utazz Te is Velünk Kampányra a (46) 514-900/302-es telefonszámon, illetve a mail@mvkrt.hu e-mail címen lehet jelentkezni. A csoportok fogadása és az iskolákban történő előadások megtartása is jelentkezési sorrendben történik. Egy évben adott számú csoportot tudunk fogadni, tehát érdemes minél hamarabb jelentkezni, hogy még az idén részt vehessenek kampányunkban!
A Közlekedésbarátok Galéria menüpontjában további fotókat tekinthet meg kampányunkról, valamint az alább található linkeken a helyes közlekedésre tanító rajzfilmek tekinthetők meg.