magyar / english
Itt vagyok: › 

Utastájékoztatás Miskolcon

Utazástervezés Miskolcon

Városunkban egy olyan integrált közösségi közlekedési rendszer épült ki, amely valós idejű, percre pontos forgalmi tájékoztatást nyújt nem csak az utazóközönség számára, hanem az MVK saját forgalomirányítási rendszere részére is. Ez az új rendszer a járművek műholdas járműkövetésén alapul, a busz-és villamoságazatot egyaránt érinti.

Teljessé vált az utastájékoztatás

Az MVK Zrt. elengedhetetlenül szükségesnek tartotta, hogy a közterületi és a járműveken lévő kijelzőkön is megjelenő valós idejű indulási idők interneten, mobilalkalmazáson és hamarosan SMS-en keresztül is elérhetők legyenek a Miskolcon közlekedők számára – nem csak ott, ahol van kijelző, hanem minden megállóban. A járművek aktuális helyzetét jelző webes utazástervező (mvkzrt.hu/valosidoben) mellett okostelefonokra ingyenes menetrendi alkalmazás (TrasIT menetrend: MVK Zrt.) tölthető le.

Kijelzők, városszerte több mint 100 helyen

A megállóhelyeken és végállomásokon elhelyezett kijelzők a leglátványosabb elemei az utastájékoztatásnak. A kijelzők segítségével az utasok valós idejű információkat kapnak, azaz percre pontosan láthatják, hogy mikor indul a megállóból, illetve a végállomásról tovább a járat. Ez megkönnyíti az utazás tervezését, és kiszámíthatóbbá is teszi azt. A kijelzők elhelyezésekor elsődleges szempont volt, hogy a villamosvonal mellett a nagyobb utasforgalommal rendelkező helyszínekre kerüljenek ki. Az éjjel-nappal működő kijelzőkön a forgalmi zavaroktól mentes időszakban a járművek számjelzése, útiránya (végállomásának neve) és az indulásig hátralévő idő percre pontos jelzése jelenik meg.

Kijelzők a járművek fedélzetén

A villamosok mellett néhány autóbuszra is felkerültek azok a modern kijelzők, amelyeken a megállóhelyekről, a menetidőről és egyéb fontos, az utazásukat befolyásoló információkról kaphatnak tájékoztatást az utasok.

Információs pultok

Tizenhárom modern, érintőképernyős infópult található városszerte a villamosvonal mentén, amelyeken a turistáknak szánt hasznos információk mellett elérhető a buszok, villamosok menetrendje, bérletpénztári információk és térképek.

Utazási információk az interneten, telefonon és SMS-ben is

Az utasok internetezésre alkalmas bármilyen készülékkel maguk is rákapcsolódhatnak az MVK weboldalára, amelybe beépült az új utazástervező rendszer. Mivel a honlapos utazástervező megtekintése egy platform- és böngészőfüggetlen lehetőség, ezért ezt bárki használhatja, akinek internetezésre alkalmas a készüléke.

Elérhetősége: www.mvkzrt.hu/valosidoben

 

A mobiltelefonos TrasIT menetrend: MVK Zrt. nevű alkalmazás kizárólag Androidos készülékeken érhető el, ingyenesen letölthető. A mobilapplikáció segítségével mostantól bárhol és bármikor megtekintheti, hogy mikor indulnak, és éppen merre járnak a miskolci buszok, villamosok. Pontosan látható a járatok aktuális pozíciója, tájékoztatást kaphatnak az utasok arról, hogy mikor érkezik a kiválasztott busz, villamos a megállóba, illetve jelzi az alkalmazás a menetrendtől esetlegesen eltérő adatokat is.

A mobilapplikáció ingyenesen letölthető innen: https://play.google.com/store/apps/details?id=com.menetrend.mvk

SMS-ben a megálló kódját a megadott telefonszámra: +36-30-3444-329 elküldve egy válaszüzenetben azt láthatják majd az utasok, hogy a megállót érintő járatok onnan a legközelebb mikor fognak indulni.

Megújult a forgalomirányítás is

A rendszer lelke a járműveken lévő fedélzeti számítógép, amely egy érintőképernyős kezelő- és vezérlőegység. Ez a fedélzeti számítógép képes jelezni a jármű helyzetét a diszpécserközpontnak biztosítva ezzel többek között a valós idejű forgalomkövetést, ennek köszönhetően pedig több és pontosabb adat áll rendelkezésre a buszok, villamosok helyzetéről, nemcsak az utasok, de a közlekedésszervezők számára is. Az MVK diszpécserei így valós időben követik és irányítják a járműveket, gondoskodnak egyenletességükről és hatékonyabban tudnak megszervezni egy járatpótlást forgalmi zavar esetén.