Az MVK Zrt. fontos feladatának tartja a mozgásukban korlátozottak, nehezen mozgók közlekedésének megkönnyítését, Társaságunk ennek érdekében már korábban is számos lépést tett. 2002. június 1-jétől a mai 24-es jelzésű viszonylatunkon kizárólag alacsonypadlós járműveket közlekedtetünk, 2006-ban, pedig újabb 35 db alacsonypadlós, korszerű Neoplan autóbuszt vásároltunk. Így a társaság jelenleg 45 db alacsonypadlós járművel rendelkezik. Fontos hangsúlyozni, hogy ezekkel a járművekkel az idősek, vagy épp a babakocsival közlekedők mindennapi életét is megkönnyíthetjük.

Az MVK Zrt. az esélyegyenlőségi követelmények teljesítése érdekében stratégiájának és utasbarát elképzeléseinek megfelelően kívánja továbbra is járműparkját fejleszteni.
Azonban az alacsonypadlós járművek is csupán a környezet akadálymentesítése után alkalmasak igazán a fogyatékkal élők, a mozgásukban korlátozottak közlekedtetésére. Éppen ezért az MVK Zrt., a város önkormányzatával és a Rotary klubbal közösen pályázott, és szerződést kötött a megállók és a megállók környezetének akadálymentesítésére. Ennek nyomán 61 megállóhely akadálymentesítése megtörtént.
Az együttműködés eredményeként a város számos megállóhelye akadálymentesen közelíthető meg, így az 1-es, 12-es, 2-es, 22-es, 14H-s, a 24-es és a 32-es vonalán található megállók mindegyike átalakításra került.
Az MVK Zrt. nemrégiben újabb lépést tett az akadálymentes közlekedés felé, hiszen 2007. augusztus 1-jétől előre meghatározott viszonylatokon és indulási időpontokban kizárólag alacsonypadlós járműveket indít.
A garantáltan alacsonypadlós járatok a menetrendkönyvben félkövér dőlt betűkkel szedve, a megállóhelyi menetrendeken dőlt betűkkel szedve kerülnek megkülönböztetésre.
Célunk, hogy a mozgásukban korlátozott, nehezen mozgó utasaink számára lehetőséget biztosítsunk utazásaik megtervezésére, úticéljuk kényelmes és biztonságos elérésére.
Jelenleg is 10 forgalmas megállóhelyen a megálló neve ki van írva a vakok számára olvasható braille írással. Ezek a táblák a Public Art szabadtéri kiállítás keretében kerültek kihelyezésre villamos- és autóbusz megállóhelyeken a belvárosban. (Szinvapark, Szemere u., Városház tér, Centrum)
A vállalat további elképzelései között szerepel – a Zöld Nyíl Miskolci Villamos Projekt keretében – kizárólag alacsonypadlós villamosok beszerzése, valamint az összes peron és esőbeálló akadálymentesített kialakítása. A peronokon tervezzük vakvezető sávok és hangos utastájékoztatás kialakítását, mellyel a vak emberek közlekedését kívánjuk a lehető legjobban megkönnyíteni. A peronok a megszokottól erősebben lesznek megvilágítva, annak érdekében, hogy a gyengénlátó emberek számára is könnyen észrevehető legyen.