Az MVK Zrt. mindig nagyon fontosnak tartotta járműállományának fejlesztését, és lehetőségeihez mérten folyamatosan tett (és tesz) is azért, hogy egyre korszerűbb autóbuszok és villamosok közlekedjenek a városban.
Az első – az Ikarus 260-as és 280-as típusú járművekhez képest mindenképpen – korszerűnek mondható autóbuszok beszerzésére 1993-1994-ben került sor, amikor is 1db Ikarus 435 típusú csuklós, illetve 1 db Ikarus 415 típusú szóló autóbuszt vásárolt a Társaság. Ezeket folyamatosan követte a többi, és ma már az előbbi típusból 20 db, az utóbbiból pedig 9 db található Miskolcon.
Következő lépésként 2000-2001-ben Ikarus 412 típusú alacsonypadlós szóló, majd pedig 2001-ben Rába Premier 091 típusú szóló illetve Rába Premier 291 típusú csuklós autóbuszok kerültek beszerzésre. Ezen típusokból jelenleg 4, 2, illetve 6 db található a Társaság járműállományában.
Az MVK Zrt. az utasok számának, illetve a szolgáltatás színvonalának emelése érdekében 2002-ben aztán úgy döntött, hogy megkezdi járműállományának országosan is egyedülálló korszerűsítését 68 db MAN típusú autóbusz beszerzésével. Jelenleg 42 db MAN SG 263 típusú csuklós, 20 db MAN SL 223 típusú szóló, valamint 6 db MAN NL 223 típusú alacsonypadlós szóló autóbusszal rendelkezik a Társaság.
A 2004-es EU csatlakozástól az MVK Zrt. természetesen azt remélte, hogy új pályázati lehetőségek nyílnak majd meg, amelyek segítségével esetlegesen további korszerű járműveket vásárolhat. 2004. augusztusában aztán 90 db új autóbusz megvásárlására nyílt opciós jogunk, amelyből 35 db jármű lehívása meg is történt. A Neoplan Centroliner típust közbeszerzési eljárás során, több márka közül választotta ki a Társaság. A miskolci utazóközönség és a cég munkatársai a járművet még a kiválasztás előtt kipróbálhatták, és a gyakorlati tapasztalatok kiértékelését követően történt a választás. A 2004-es döntés értelmében még 55 db autóbusz beszerzésére van opciós jogunk.
2005. december 23-án megérkezett az első 3 autóbusz. Ezt követően megkezdődött a járművek átvizsgálása, tesztelése, vizsgáztatása, illetve a járművezetők folyamatos oktatása és felkészítése az új autóbuszok használatára. Az első három autóbuszt folyamatosan követte a többi. Az elsők 2006. februárjában kapták meg a közlekedési hatósági engedélyeket a menetrend szerinti közúti személyszállításra, ezt követően elindultak a próbajáratok. 2006. március 1-jén az Újgyőri főtéren megtörtént az első járművek ünnepélyes átadása. A rekonstrukció első lépésében tervezett 35 db autóbusz az utasok szolgálatába állt.
Társaságunk az új autóbuszok beszerzésével egyidejűleg folyamatosan leselejtezi az elavult Ikarus 200-as típushoz tartozó járműveket, illetve terveink között szerepelt úgynevezett midi autóbuszok beszerzése. A midibuszokra azért van szükség, mert a vonalhálózat racionalizálása következtében változtak az utazási szokások, ezért egyes járatok kihasználtsága is módosult. Hasonló járművek közlekedtetésével tehát jobban igazodhatunk az utasok igényeihez. Számos teszt autóbusz érkezett már Miskolcra, amelyeket utasaink is kipróbálhattak. Ilyen volt a Plasma típusú midibusz is, melyek azóta is városunkban közlekednek. Először 2007-ben egy rövid tesztelés erejéig találkozhattak vele az utasok, majd 2008 februárjában 4 db, decemberben pedig további 2 db érkezett az MVK Zrt-hez, melyek azóta is Miskolc utcáit járják.
Miskolcon az 1990-es évek elején csupán FVV típusú villamosok közlekedtek, amelyeket korántsem lehetett korszerűnek mondani. 1992-ben 10 db TÁTRA KT8D5 típusú csuklós villamos került megvásárlásra Kassa Város Közlekedési Vállalatától (DPMK), amelyet később további 8 követett.
A teljesen korszerűtlen, a pályát is nagymértékben rongáló FVV villamosok cseréje viszont halaszthatatlanná vált. A cég ekkor úgy határozott, hogy Bécsből vásárol használt SGP E1 típusú motorkocsikat, amelyeknek alacsony beszerzési ára és magas koruk ellenére jó minősége átmeneti megoldást jelenthetett arra az időszakra, ameddig új pályázati lehetőségek nem nyílnak meg. Így került sor a 18 db „bécsi” villamos, valamint a 6 db C3-as pótkocsi megvásárlására. Ezután már semmi akadálya nem volt a még közlekedő 7 db elavult FVV 1200-as villamos forgalomból történő kivonásának. Az utolsó FVV 2004. november 25-én „búcsúzott el” az utazóközönségtől.
A villamos közlekedés fejlesztésében óriási előrelépést jelenthet a jelenleg előkészítés alatt álló, brüsszeli döntésre váró villamos nagyprojekt, amelynek számos eleme között szerepel modern, alacsonypadlós villamos járművek beszerzése is.
| Fotó | Típus | Típus első darabjának üzembe helyezési éve | Típus utolsó darabjának üzembe helyezési éve | Jelenlegi állomány darab |
|---|---|---|---|---|
![]() |
KT8D5 Tátra | 1990 | 1997 | 18 |
![]() |
SGP E1 | 2002 | 2004 | 18+6 |