2010. március 9-én az ÉMOP-5.1.2-09-2009-0007 jelű „Miskolc és Felsőzsolca városok közösségi közlekedésének infrastrukturális fejlesztése” című pályázatunkra támogatást nyert társaságunk.
A Projekt „Integrált Utastájékoztatási és Forgalomirányítási Rendszer” („Okos Pont”) bevezetését célzó egyik legfontosabb elemében az MVK Zrt. az elektronikus jegyrendszer bevezetésének 1. fázisát tervezi megvalósítani.
Az elektronikus jegyrendszer önmagában is egy komplex, összetett projekt, amelynek számos gazdasági és technológiai paraméterét kell ismerni ahhoz, hogy az elvárt céloknak megfelelő megoldást lehessen kialakítani.
Az MVK Zrt. az előzetes elemzések alapján az e-jegy megoldás bevezetését az alábbi lépéseknek megfelelően tervezi végrehajtani:
- Elektronikus jegy bevezetésének 1. fázisa
Az elektronikus jegyrendszer megvalósításához szükséges alap infrastruktúra (Transmodel adattár, kommunikációs platform, stb.), valamint a díjtermék struktúra és díjpolitika tervezését támogató elemzési modulok megvalósítását foglalja magában.
- Elektronikus jegy bevezetésének 2. fázisa
Az alap infrastruktúrára épülő, az elemzések alapján leginkább megfelelő technológiák kiválasztása és az e-jegy rendszer üzleti szintű bevezetése.
A megvalósuló projekt során az alábbi funkciókkal kell támogatni az e-jegy bevezetését:
- A HITS struktúra alapján megvalósuló integrált rendszernek, valamint a végponti járműkörnyezetnek támogatnia kell a jelen fázis során meghatározott technológia fogadását, a megfelelő illesztési felületek biztosításával.
- Megfelelő tervezési alapadatokat kell szolgáltatni a bevezetendő díjtermék struktúra és díjpolitika kialakításához:
- Megfelelő statisztikai adatok biztosítása a szolgáltatással kapcsolatos futási teljesítményekről, költség viszonyokról.
- Az utasszámláló rendszer bővítésével, utasszám, ill. utas áramlási adatok biztosítása.