TAKATA járat indul

Nyomtatás

Print Friendly, PDF & Email
TAKATA járat indul
2014. szeptember 30., kedd - 16:45

2014. október közepén az MVK Zrt. új menetrend szerinti autóbusz járatot indít Miskolc város déli iparterületén elhelyezkedő TAKATA gyárhoz.

A járat várhatóan az október 13-25. közötti időszakban indul. Az útvonal kijelölésekor elsődleges szempont volt, hogy a munkavállalók a városi közlekedésen belül, lehetőleg maximum egy átszállással elérhessék munkahelyüket. A szolgáltatást Miskolc város Önkormányzata és az MVK Zrt. között fennálló közszolgáltatási szerződésen belül, annak részeként indítjuk. Ez alapján az utazó közönség az MVK Zrt. érvényes utazási feltételeinek megfelelően előreváltott menetjeggyel, bérlettel, illetve érvényes utazásra jogosító igazolvánnyal veheti igénybe a 43-as számjelzésű Búza tér - TAKATA viszonylaton közlekedő menetrend szerinti autóbusz járatokat.

A járat útvonalát a cikkhez tartozó képen, menetrendjét a kapcsolódó dokumentumban tekinthetik meg.