Miskolc ünnepel – új korszak a közösségi közlekedésben

Nyomtatás

Print Friendly, PDF & Email
Miskolc ünnepel – új korszak a közösségi közlekedésben
2016. március 5., szombat - 12:45

75 darab MAN környezetbarát busz Miskolcnak

Miskolc, 2016. március 4. – Nemzetközi konferenciával, CNG töltőállomás ünnepélyes átadásával, kora este pedig 75 új, környezetbarát, alacsonypadlós, a világ élvonalába tartozó autóbusz forgalomba helyezésével ünneplte Miskolc a közösségi közlekedésének új korszakát.

Új, környezetkímélő gázüzemű autóbuszok váltották a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. (MVK) elavult járműveit. A CNG üzemű, azaz sűrített földgázzal hajtott buszok forgalomba állásával tegnap estétől Miskolcon már nagyrészt csak alacsonypadlós, kényelmes, klimatizált buszok járnak majd, amelyek megfelelnek az EURO 6-os környezetvédelmi követelményeknek is.

Az új MAN típusú buszok forgalomba helyezését délelőtt a CNG - környezetbarát technológia című nemzetközi konferencia vezette fel, ahol a technológiáról és annak városi közlekedésben betöltött szerepéről éppúgy elhangzott előadás, mint Miskolc „smart&green” stratégiájáról, amelynek szerves része a közösségi közlekedés modernizálása.

A CNG buszokhoz épült, és szintén tegnap megnyílt CNG töltőállomás a helyi közlekedési cég buszai mellett magánszemélyek és cégek számára is egész nap nyitva tart. Az automatizált fizetési rendszer kártyás fizetést tesz lehetővé és számlát is ad.

Buszok éjszakája

Kora délután kezdődött a városi ünnepség, amelyen Dr. Kriza Ákos polgármester átadta a nagyközönségnek az új buszokat.

A miskolci CNG buszflotta 40 db szóló és 35 db csuklós járműből áll, utóbbit 2015-ben az év autóbuszává választották. A szóló buszon 31 ülő- és 54 állóhely, a csuklós változaton 42 ülő- és 113 állóhely van. Emellett babakocsi szállítására és kerekesszékkel közlekedők részére is van külön hely a teljesen alacsonypadlós és klimatizált járműveken.

A város évek óta kiemelt figyelmet fordít a környezetvédelemre, ökológiai lábnyoma is egyre csökken. Az új miskolci buszok megfelelnek az EURO 6-os követelményeknek. A dízel üzeműekhez képest a CNG buszok részecske-kibocsátása 99%-kal kevesebb és a zajszennyezés is jelentősen csökken. De nem csak a környezetvédelem, hanem a városi okos alkalmazások területén is élen jár Miskolc. Ha csak a közösségi közlekedést nézzük, a villamosok mindegyikén van ingyenes WIFI szolgáltatás, valós idejű utas-tájékoztatás, a közlekedési vállalat járműveivel a Google Maps-ben is tervezhetünk, és az új buszokon is hamarosan ingyen „wifizhetünk”.

Az új MAN flotta várhatóan a közösségi közlekedés költségeinek csökkentésében is segíti a várost: egy CNG autóbusz ugyanis átlag 30%-kal olcsóbban üzemeltethető teljes élettartama során, mint egy ugyanolyan osztályú, és teljesítményű dízel.

Miskolc a Buszok éjszakája programsorozattal köszönti új flottáját. A nap fénypontjaként egy becsomagolt buszt is kibontottak a város főterén. Dr. Kriza Ákos, Miskolc polgármestere az ünnepi alakommal kapcsolatban elmondta: „a CNG buszoknak köszönhetően nem csak kényelmesebb, gyorsabb, csendesebb lesz az utazás, hanem a gázüzem miatt jelentősen csökken majd a szmog is a városban.Miskolc megint olyat tett, amire minden itt élő büszke lehet. A miénk a legfiatalabb, legkorszerűbb és legszebb járműflotta az országban.”

A miskolci CNG-buszbeszerzés 9,2 milliárd Ft-ba került, amelyből 1,8 milliárd Ft állami támogatás, a fennmaradó részt kedvező lízingkonstrukcióval oldja meg a város.A támogatást a Közösségi közlekedésben üzemeltetett CNG autóbuszok beszerzését elősegítő alprogram biztosítja, amelyet tavaly a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium írt ki. A támogatás célja a magyarországi közösségi közlekedés széndioxid-kibocsátásának és a szálló por koncentrációjának csökkenését eredményező, EURO emissziós normáknak megfelelő CNG autóbuszok beszerzésének támogatása, amellyel elősegíthető a sűrűn lakott városok levegő minőségének javulása.