Megérkezett Miskolc tizedik új villamosa

Megérkezett Miskolc tizedik új villamosa
2014. június 24., kedd - 13:15

A „Miskolc városi villamosvasút fejlesztése” nagyprojekt keretében június 23-án, hétfőn este megérkezett a tizedik új Skoda villamos!

 

A tizedik jármű június 23-án az esti órákban, ahogy már megszoktuk, Bánrévén keresztül lépett be az országba. Az átlépés és a szállítás ismét zökkenőmentesen volt, így este fél kilenckor megérkezett Miskolc tizedik új villamosa a városi közlekedési vállalat telephelyére.

Mielőtt a tizedik új villamos is forgalomba áll és szállítja az utasokat, teljesítenie kell 500 kilométernyi tesztkört a megújult miskolci villamospályán, illetve a Nemzeti Közlekedési Hatóság ált al előírt hatósági vizsgán való 100 %-os megfelelését.

Júniusban, a szállítási ütemterv szerint még 1 új villamos érkezik Miskolcra.

2013 nyarán érkezett az első és a második, 2014 áprilisában a harmadik, a negyedik és az ötödik, még májusban a hatodik, júniusban pedig már a hetedik, a nyolcadik, a kilencedik és a tizedik Skoda gyártmányú villamos is megérkezett Miskolcra.

2014. június 13-án a már forgalomban lévő két villamos mellett még 3 új villamos is forgalomba állt, így már a 600-as és 601-es mellett a 602-es, a 603-as és a 604-es pályaszámú villamos is szállítja az utasokat.

Idén még 19 új villamos érkezik Miskolcra

Terv szerint ebben az évben még 19 új villamos érkezésének örülhetünk: ahogy már említettük, még egy érkezik e hónapban, majd 3 júliusban, 2 augusztusban, 4 szeptemberben és 3-3 darab októberben, novemberben és decemberben. 2015 első negyedévében két új Skoda villamos kerül leszállításra, így lesz teljes Miskolcon a 31 darabos új villamosflotta, amely teljes egészében leváltja a régieket.

A Közlekedési Operatív Program keretében megvalósuló „Miskolc városi villamosvasút fejlesztése” című projekt összköltsége 37.658.167.000 Ft, amely 33.707.373.000 Ft összegű támogatással valósul meg, az Európai Unió és az Európai Kohéziós Alap társfinanszírozásával.

Nyomtatás

Print Friendly, PDF & Email