Forgalomba áll Miskolc harmadik, negyedik és ötödik új villamosa

Forgalomba áll Miskolc harmadik, negyedik és ötödik új villamosa
2014. június 12., csütörtök - 11:30

A „Miskolc városi villamosvasút fejlesztése” nagyprojekt június 13-án pénteken újabb jelentős állomásához érkezik: forgalomba áll a 602-es, 603-as és 604-es pályaszámú új Skoda villamos!

 

A pályaépítés és a megállók megújulása után az új, korszerű villamosok jelképezik a Zöld Nyíl Projekt, Miskolc város és a Miskolci Városi Közlekedési Zrt. közös sikerét, amely június 13-án újabb jelentős állomásához érkezik, mert forgalomba áll a harmadik, a negyedik és az ötödik új villamos.

A tervek szerint 8:48-kor egymást követve állnak forgalomba a Felső-Majláth felől indulva az új villamosok közül már közlekedő 600-as, 601-es, 602-es, 603-as és 604-es pályaszámú villamosok.

2013 nyarán kettő, majd 2014 áprilisától összesen hat új Skoda gyártmányú villamos érkezett meg Miskolcra. A 600-as szerelvény január 20-án, a 601-es pedig február 3-án kezdte szállítani a miskolci utasokat. 

Az utasforgalomba álló 602-es jármű április 7-én, a 603-as szerelvény április 24-én, a 604-es villamos április 28-án érkezett meg az MVK Zrt. telephelyére. Megérkezésük után a villamosok sikeresen teljesítették a Nemzeti Közlekedési Hatóság által előírt darabvizsgálatokat, amelynek része a 2x250 km futáspróba is. A járművek az előírt hatósági vizsgán megfeleltek, így újabb 3 villamos állhat utasforgalomba.

Idén még 21 új villamos érkezik Miskolcra

Terv szerint ebben az évben még 21 új villamos érkezik: 3  júniusban, 3 júliusban, 2 augusztusban, 4 szeptemberben és 3-3 darab októberben, novemberben és decemberben. 2015 első negyedévében még két új Skoda villamos kerül leszállításra, így lesz teljes Miskolcon a 31 darabos új villamosflotta, amely teljes egészében leváltja a régieket.

A Közlekedési Operatív Program keretében megvalósuló „Miskolc városi villamosvasút fejlesztése” című projekt összköltsége 37.658.167.000 Ft, amely 33.707.373.000 Ft összegű támogatással valósul meg, az Európai Unió és az Európai Kohéziós Alap társfinanszírozásával.

Nyomtatás

Print Friendly, PDF & Email